A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

AKTUALITÁSOK

2025.10.18.: Míg történnek a fogások és érkeznek a képek, addig néhány dolog, amit lehet, hogy nem ismer mindenki, de lehet, hogy pontosabban fogalmazok, ha azt mondom: kevesen ismernek. Ezek pedig a különböző horgászrendsértések miatt kiszabható szankciók. Mint korábban említettem, én már 20 évvel ezelőtt javasoltam egy egységes szabályozást erre: kategorizálva, hogy miért mi jár, de mindig elvetésre került: döntsön erről mindig a fegyelmi bizottság. Így aztán maradt a szokásos helyzet, ha valamilyen ügyben el kellett járni: az eljárás alá vont túl szigorúnak, míg a kivülállók túl enyhének találták a fegyelmi bizottság határozatait. 2014-től azonban változott a helyzet: a 314/2014.XII.12.)sz.kormányrendelet meghatá-rozta milyen esetekre milyen szankciók járnak - amelyek jelenleg is hatályosak (ctrl + billentyűkombinációval nagyítani, ezáltal olvashatóbbá lehet tenni a következő szöveget - okos telefonnal pedig a szokásos módon):

2025.10.18..png

A fenti számú rendeletet az interneten a keresőbe írva teljes egészében lehet tanulmányozni, amelyben szererepel a kiszabandó bírságokon túl az eltiltás mértéke is a különböző esetekre - nem mellékesen a halgazdálkodási hatóság az eltiltás mellé általában bírságot is szab ki:

2025.10.18.2..png

Az Országos Horgászrendben ez alapján szerepelnek táblázatosítva a különböző jogsértő cselekményekkel járó szankciók. Ezeket a biztonság kedvéért a helyi horgászrendünkben is rögzítettük, de ezt nem azért tettük, hogy így lehessen felelősségre vonni a horgászrend megsértőit, mivel általánosan is - nem csak a horgászat vonatkozásában - a törvény nem ismerete senkit nem mentesít. Tehát hiába mondja azt valaki - ahogy ilyenkor általában lenni szokott-, hogy "nem tudtam róla", "nem olvastam", ez egy esetleges eljáráskor egyáltalán nem számít.

Ha valaki sikeresen teljesíti a horgászvizsgát, attól még lehet, hogy nem tud mindent, de onnantól kezdve "papírja van róla", hogy minden horgászrenddel kapcsolatos szabály megsértéséért felelősségre vonható. Ez olyan, mint ha valaki levizsgázik gépkocsivezetésből, de még nem biztos, hogy  jól is tud vezetni és  az sem valószínű, hogy ismeri fejből az összes szabályt, mégis teljeskörűen felelősségre vonható. 

Könnyítés a horgászoknak, hogy az állami horgászjegyhez mellékelt fogási naplóban szerepelnek a fontosabb szabályok: pl. természetvédelmi oltalom alatt álló, vagy nem fogható halfajok, méret és darab korlátozással védett halfajok legkisebb kifogható mérete, fogásának tilalmi ideje, stb.  

2025.10.14.: Makai Géza küldött néhány képet a napokban történt  fogásairól:

2025.10.14..jpg

Egy gyönyörű 10 körüli tőponty.

2025.10.14.4..jpg

10 körüli amur októberben.

2025.10.14.3..jpg

Egy kisebbecske tőponty. Ez is meg van 8 kg.

2025.10.14.2..jpgSpanyolpikkelyes tükrös kb.  7 körüli.

Továbbra is várjuk mindenkitől a szép fogásokról készült képeket, amelyeket itt díjtalanul közzéteszünk a horgászsport, egyesületünk és így ezáltal térségünk népszerűsítése érdekében.

2025.10.10.: Említettem korábban, de akkor több mindenről írtam, nehogy elkallódjon, és mostanában méginkább aktuális lesz. Ami nem más, mint az orsónk fékjének beállítása, és ami legalább annyira fontos: horgászat közben a többszöri ellenőrzése. Ez különösen pergetésnél fontos, de nagyon lényeges a békés halak horgászatánál is. Ugyanis hiába állítjuk be a féket a legmárkásabb orsónál is, ha fék lamellái a nedvesség: víz, vagy akár pára miatt letapadnak, a fék beszorul, és emiatt is elveszíthetjük kitartó munkánk gyümölcsét: a hosszú idő után becserkészett óriás süllőt, vagy a több fagyos-esős éjszaka után megakasztott kapitális pontyot.

Pedig elméletileg egyszerű mozzanat, de ha elfelejtjük - márpedig könnyű elfeljteni pl. a pergetés hevében - oda a zsákmány, marad az ideg. Én pergetéskor kb. 10 dobásonként húzok egyet a zsinóron, ezzel ellenőrzöm a féket. Fenekezésnél pedig minden dobásnál, mivel én dobáskor van mikor szorosabbra állítom a féket, ami, ha úgy maradna, a hal kapásakor könnyen szakítást  eredményezhetne. Ha valaki úgy járna, hogy a hal megakasztásakor nem működik a fék, és nincs idő állítgatni sem, egy mozdulattal kapcsolja ki a visszaforgásgátlót (ez nem mindig sikerül a hal vehemens húzásakor, ha nem tudunk egy kis zsinórt nyerni, ilyenkor marad a fék gyors visszatekerése)! Én egyébként így szoktam fárasztani a halat, a fék segítségét csak minimálisan veszem igénybe, de ez gyakorlatot igényel, külön történet. Viszont így nem szakad a zsinór, vagy a halnak a szája, nem törik-hajlik a horog, és a halat is vissza  tudom keményen tartani, ha szükséges. Általában az előbbi okok miatt szokott bekövetkezni a halvesztés, ami ahogy tapasztaltam sokaknál eufórikus idegi állapotot szokott előidézni. 

Vannak úgynevezett harcifékes orsók is, ahol az előre beállított féket egy másik fékkel tudjuk egy mozdulattal szabályozni, de ettől sokkal többet ér az én fent leírt módszerem, ahol pl. ujjal is tudjuk szabályozni a az orsó csészéjének a forgását, igaz mindez némi gyakorlatot igényel, de nem boszorkányság megtanulni. Ez jelenti az igazi kontaktust az ember és a hal között: nem a gépre (az orsóra) bízzuk mechanikusan a feladat megoldását, hanem ahogy mi érezzük, úgy teszünk - azonnal, közvetlenül. Ha az orsóra bízzuk a fárasztást, és érezzük, hogy állítani kellene, mire ez a reflex eljut az orsóhoz a kezünkön keresztül, és mire átállítjuk, az hiába pillanatok műve, mégis sok és a hal elvesztését okozza. És akkor a zsinór szakításról, a szerelék - műcsali elvesztéséről, az újbóli szerelésről és az időveszteségről még nem is beszéltünk. Ha pl. ez sötétedéskor, vagy világosodáskor (fényváltáskor) következik be, a legaktívabb időt töltjük a szereléssel: ez mind a ragadozó, mind a békés halak aktivítása esetében rendkívül fontos idő. Utána már lehet, hogy hiába áll szerelékünk bevetésre készen.

Ragadozó hal horgászatánál, különösen pergetésnél van legnagyobb jelentősége a fék beállításának. Pl. nem mindegy milyen ragadozó halra horgászunk. Ha harcsára számítunk, a féknek viszonylag keménynek kell lennie a harcsa csontos pofája miatt, mert egyébként könnyen rossz lehet az akadás és oda a hal. Süllőnél viszont a túl kemény fék a hal azonnali elvesztését eredményzheti! 

Én is így jártam, mikor 25 évvel ezelőtt a Tiszán az orrom előtt, a parttól 1 m-re vágott rá az akkor 2800 Ft-os SR-7 SD rapala wobbleremre egy hatalmas süllő, legalább 7-8 kg lehetett - igaz a víz kicsinyít, így lehet, még attól is nagyobb volt. A süllő akkora erővel kapta el a rapalát, hogy az általam jól beállítottnak gondolt fékem éles helyzetben túl keménynek bizonyult és azonnal szakadt a zsinór: oda lett a nagy hal és a drága rapala is!

Remélem, sikerült valakinek ezzel a pár gondolattal segíteni abban, hogy ne vesszen el a hőn áhított zsákmánya és a későbbiekben is hasznát vegye mindennek!

2025.10.09.: Még nem érkeztek meg az előző bejegyzésben fogott halakról a fényképek, bár gondolom napjainkban nem túl nagy művelet fényképet készíteni. Régen, ha kifogyott a 24 kockás film a fényképezőből, és nem volt tartalék, Fehérgyarmaton lehetett legközelebb filmet venni. Gondolom, ez a mai fiatal korosztálynak ismeretlen dolog. Sajnos jártam úgy, hogy Varga Jóska barátommal a Tiszán 5-6 kg-os márnákat fogtunk pergetve szombat éjszaka, de nem tudtuk megörökíteni, mivel 30 évvel ezelőtt sajnos épp úgy jártunk, hogy nem voltunk felkészülve fényképezésre, a film kifogyott, és vasárnap nem is tudtunk venni. Fénykép igaz nem készült, de az emlék örökre megmaradt. Igaz, jó lenne elővenni és nézegetni azokat a szinte hihetetlen fogásokat.

Mindezért is bízok abban, hogy fog még érkezni hozzánk jónéhány fénykép a szép fogásokról. Igaz, a kifogott hal (ha megtartja a horgász, bár a hal kifogásán szaknyelven azt értjük, hogy kifogás után beírjuk a fogási naplóba, azaz megtartjuk, de akár minden halat vissza is lehet engedni, így foghat valaki 1 nap alatt bármennyi halat) fogási naplóban történő bejegyzésén kívül más kötelessége nincs a horgásznak, de ha azt közzéteszi, az nem dicsekvés - amit egyébként tilt is a horgász etika -, hanem horgászvízünk, térségünk népszerűsítése. Ez azért lenne szükséges, mivel lépten-nyomon azt tapasztaljuk, hogy nagyon sokan keresnek olyan különleges adottságokkal rendelkező horgászvizet, mint a Milotai Süllős Bányató.

2025.10.04.: Bár még nem rendelkezünk képekkel, de tény, hogy tegnapelőtt az egyik horgásztársunk egy 17 kg-os, a másik pedig 2 db 8 kg-os pontyot fogott. Ha megérkeznek a képek, itt közzétesszük, valamint várjuk a további fogások fényképeit is!

2025.10.02.: Az előző bejegyzésben szó volt a megtartható halakkal kapcsolatos szabályokról. Sajnos nem lehet mindenkinek a lelkiismeretére bízni a sportszerű horgászatot és hogy ki mennyire tartja szükségesnek a halvédelmet, ezért a MOHOSZ által kiadott Országos Horgászrendben foglalt szabályok betartásával lehet csak horgászni, amely szabályokon a horgászegyesületek nem enyhíthetnek, viszont szigoríthatnak

A horgászrend betartását állami, szövetségi (Vármegyei Sporthorgász Szövetség), az egyesületek saját hivatásos és társadalmi halőrei, valamint a rendőrség ellenőrzik, de valamennyi horgász kötelessége a horgászrend betartása és betarttatása. Ez többek között azt is jelenti, ha horgászrend sértést észlel, intézkednie kell annak megszűntetésére és jeleznie kell a horgászrend sértést a halőr, a vezetőség, vagy akár a rendőrség részére! Horgászrend sértés esetén az egyesület fegyelmi bizottsága jár el, de az engedély nélkül horgászó személyt, mivel nem egyesületi tag, fel kell jelentenünk a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Halgazdálkodási Hatóságnál. Ilyen esetben pl. 3 hónap minden vízterületről való horgászattól eltiltás + 60 ezer Ft. büntetés volt kiszabva. Ez még csak alap eset, ha ehhez jön még kifogott hal, vagy ismételt elkövetés, sokkal súlyosabb szankció a következmény. A szankció szerepel a HORINFO számítógépes nyilvántartási rendszerben, és az eltiltott személy sehol nem tud addig engedélyt váltani, míg le nem jár az eltiltása, és ki nem fizette a bírságot

Régebben - úgy 20 évvel ezelőtt - felvetettem, hogy kössünk a különböző horgászrendsértésekhez  minimális szankciókat annak érdekében, hogy a fegyelmi bizottság mindenki számára megfelelő szankciókat hozzon. Ugyanis általában az eljárás alá vont túl szigorúnak, a kívülállók pedig túl enyhének találták a meghozott fegyelmi határozatokat. Ez általában mindig elvetésre került azzal az  indokkal, hogy döntsön ezekben az esetekeben önállóan a fegyelmi bizottság. Így a további felelősség a fegyelmi bizottságra hárult - így maradt mindkét részről az elégedtlenség.

A Halgazdálkodási Törvény életbelépése (2013. évi CII. tv.) után viszont megszűnt ez az állapot, a MOHOSZ kiadta, hogy milyen szabálysértések esetén milyen minimális szankciók adhatók ki. Ezáltal mindenki számára világos, mit kockáztat -  személytől függetlenül -, ha elkövet valamilyen szabálysértést.

Igaz, hogy nem minden szabálysértés, vagy akár bűncselekmény kerül felfedésre, de a halőrzés korszerű eszközökkel, pl. hőkamerákkal, drónokkal és vadkamerákkal is történik. Ezen kívül a hatóságok a bejelentés, vagy az észlelt adatok alapján sokszor biztosra mennek, és nem ritkán a minimálistól jóval súlyosabb büntetést alkalmaznak. Így pl. a következő idei friss esetekben:

- az engedély nélküli (orv)horgász egy db. méreten aluli 25 cm-es pontyért 181.875 Ft halvédelmi bírságot és 18 hónapos eltiltást kapott.

- a másik esetben a szabályosan kifogott 4 kg-os harcsát nem írta be az engedéllyel rendelkező horgász a fogási naplóba, és ezért 70 ezer Ft. halvédelmi bírságot és 12 hónap eltiltást kapott az egyébként szabályosan horgászó horgász.

- a másik, szintén szabályosan horgászó horgász egy méreten aluli süllőt és egy balint nem írt be a fogási naplójába (ha a szerelék már be van dobva, és nem rögzíti a horgász a méret és darab korlátozással védett (nemes) halat, már elköveti a szabálysértést), ezért 8 hónap eltiltást és 49 500 Ft  halvédelmi bírságot kapott:2025.10.02..png

Ezek pedig az "alapjáraton" kiszabandó szankciók a következő esetekre:

2025.10.02......png2025.10.02.2..........png

Természetesen nem célunk a horgászvízünkön horgászók nyugalmának zavarása, zaklatása, viszont a környezetmegóvás, a halvédelem, valamint annak érdekében, hogy az is ki tudjon kapcsolódni és eredményesen tudjon horgászni, aki ritkábban jut le hozzánk, fokozottan odafigyelünk horgászvízünkre, annak és a horgászat rendjének betartására. 

A törvények, szabályok nem ismerete senkit nem mentesít a felelősségre vonás alól, de ettől függetlenül valamennyi tagunk megkapta a fenti  szankciók leírását, illetve egyesületünk horgászrendjének szabályait, amelyekről természetesen a napijegyes  - nem nálunk egyesületi tag - horgászokat tájékoztatjuk.

2025.09.29: Említettem, hogy halaink 100 %-osan jó erőben vannak, és hibátlan testűek, erősek-izmosak. Ha a horgászok nagy körére gondolok, országos szinten: sokan kimondottan sporthorgászok, nem viszik haza a kifogott halat.

Egy részük azért, mert nem szeret halat pucolni, bár szívesen megenné, kedvenc csemegéje a roston sült fogas süllő, de ha fog pl. egy 4 kg-os  süllőt, elajándékozza - és tényleg nem pénzért, vagy másért cserébe, vagy vissza engedi - én ismerek ilyet.

Van, akinek nincs gondja a halpucolással, de kimondottan sportból horgászik és ezért engedi vissza a halat, és ha halászlevet akar enni, inkább a boltban veszi meg. Sok ilyen horgász szerint meg sem lehetne említeni, hogy a kifogott halat elfogyasztjuk, sőt felháborítónak tartja, ha valaki nem engedi vissza a halat, még ha szabályosan tartja meg akkor is.

Ez a teória mondjuk szöges ellentétben van azzal - azon felül, hogy ő mondja meg mit vállaljon más, mert ő is így tesz -, hogy a hal hús egészséges, és törkedni kell a halfogyasztás népszerűsítésére, amire még országos kampány is van. Azon kívül, hogy rendkívül ízletes, a halhúsban sok olyan anyag is van, amely más élelmiszerekben nem, vagy csak igen kis mennyiségben találhatók meg.

Az a horgász, aki visz haza halat a családjának többet tesz gyermekei fejlődéséért pl. a halhúsban lévő fehérjék miatt az izomzat építésében és az immunrendszer,  valamint a más élelmiszerben nem található foszfor miatt a csontozat erősítésében. De minderről bővebben bárki olvashat a neten, ha a keresőbe beüti: "hal húsban lévő hasznos anyagok".  Na, mindettől "kíméli meg" meg saját magát és gyermekeit, aki nem fogyaszt halat. Európában 2024-ben 22,7 kg volt az éves 1 főre jutó halfogyasztás, Magyarországon 2024-ben 6,7 kg, de ebben benne van az olajos hal is. Szerintem nem bűn az, ha a horgász megjutalmazza magát - és családját az engedélyezetten belül szükséges halmennyiség kifogásával. Azért írtam szükséges halmennyiséget, mert nálunk egy nap alatt, sőt akár egy óra alatt is foghat valaki 40 kg halat: pl. 2 db 20 kg-os pontyot, de nem biztos, hogy neki erre szüksége van: perpillanat, tudja-e tárolni, stb. Ez csak elméleti feltételezés, mondhatná valaki, és ez valóban így van, de ha kicsit lentebb görget, láthatja, hogy egy órán belül 2 db hallal csak összejött 32,4 kg hal, hogy a többi egyéjszakás 40-50 kg-os fogásokról már ne is beszéljek. Biztosan többeknek eszébe jut, hogy ez nagyon jó pénzkereseti lehetőség lenne. De csak ha nem lenne etikátlan - bár ez még túl sok embert nem tartana vissza -, de tilos is a kifogott hal eladása!

A Halgazdálkodási Törvény (2013. évi CII. tv.) 133/2013. (XII. 29.) sz. miniszteri végrehajtási rendeletének 58 §. alapján tilos a horgásznak az általa kifogott halat eladni: "Nyilvántartott halgazdálkodási vízterületről származó hal, haltermék, vagy más hasznos víziállat kereskedelmi forgalomba csak fogási tanúsítvánnyal kerülhet.… A fogási tanúsítvány nyomtatványtömbön fel kell tüntetni a halászati engedélyes azonosító adatait, aki kizárólagosan jogosult az engedéllyel fogott hal kereskedelmi forgalomba hozatalára" A rendeletben a jogi kiskapuk lezárása céljából kissé túlbonyolított megfogalmazást egyértelművé téve horgászrendünk 51. pontja egyértelműen tiltja a kifogott hal értékesítését.

Néha azt is leírtam, hogy halaink íze megegyezik a tiszai halakéval: azaz kiváló. Azt is hallottam már, hogy van aki annyira megszokta a pocsolya ízű halakat, hogy neki az az igazi - ilyen is van, nem vagyunk egyformák. Olyan nagy mennyiségű hallal rendelkező vízről is hallottam - nem a mi közelünkben - , hogy ehetetlen az onnan kifogott hal a vízminőség miatt, a horgászok a tyúknak viszik haza a halat, ha haza viszik. Azt is hallottam, hogy jónéhány  vízen a 10 kg-on felüli halat csak ki kell tekerni, szinte semmilyen ellenállást nem fejt ki. Na, de még ilyet nem láttam, ami a következő képen szerepel. A Facebookon kering, reklámozza magát a horgászvíz egy 19,8 kg-os tükrössel, amely így néz ki:

2025.09.29..png

A képről szándékosan eltávolítottam a "szerencsés" horgász felismerhetőségét, és a horgászvízet sem nevezem meg - egy távoli horgászvíz egyébként -, mivel nem célom a negatív reklám. Viszont ezzel a képpel is szeretnék rávilágítani arra, hogy mekkora kincs rejlik horgászvízünkben, ami számunkra már természetes, de mégsem a legtermészetesebb dolog, amit nagyon meg kell becsülni!

2025.09.27.: Bár nyáron is érdemes nálunk ragadozó halra horgászni, azért az igazi szezonja most kezdődik. Bunna István 11 éves gyermekhorgász már fogott is egy szép csukát, ráadásul pergetve, azaz a vízben egy kis hal utánzatot vontatva csapta be a csukát, aki arra rárabolt, és a műcsaliban lévő horog megakasztotta. A kapást érzékelve a horgásznak azonnal be kell vágni - akasztani, mivel a hal csontos pofája miatt nem mindig akad jól be a horog, így azt könnyen el lehet veszteni. Másik véglet, mikor a ragadozó úgy elkapja a csalit, hogy benyeli a horgot, és éles fogaival pillanatok alatt elvágja a zsinórt, és odavész az akár több ezer Ft-os műcsali. Egy balsafából készült finn Rapala wobbler (kishal utánzat) pl. 5000 Ft felett van, de az 500 Ft-os kanál villantó is lehet ugyanilyen eredményes csukára. Sokan ezért drót, wolfram, vagy egyéb előkét használnak pergetéskor, amire viszont csökken a süllő kapás esélye.  

Óriási horgászélmény egy ilyen hal kifogása egy felnőttnek is, hát még egy gyermeknek! Okosan tette, hogy kesztyűt húzott, mert a csuka amint megérzi a lehetőséget, azonnal harap, tűhegyes és penge éles fogai fájdalmas sérüléseket okozhatnak - ha nem vigyázunk.

Örvendetes tény, hogy jónéhány 20 cm körüli csuka is partra került a napokban (onnan természetesen azonnal vissza), ami jelzi, hogy ez a közkedvelt ragadozó - mint minden évben, az idén is szaporodott. Süllőink természetes szaporodását is észrevesszük, ami azt jelzi - mint korábban is leírtuk - , hogy a szakirodalmat megcáfolva a süllő és a csuka megfér egy vízben. Ez horgászvízünk mélységének, nagy víztérfogatának köszönhető,  ami bőséges mozgás teret ad ragadozó halainknak is, meg van mindegyiknek a saját területe. 

Horgászvízünkön minden tagunknak saját foglalt horgászhelye van, amelyen az ő hozzájárulása nélkül más nem horgászhat. Így nem kell sietni lefele horgászni attól félve, hogy más foglalja el helyünket és másnak etettünk be, mivel mindegy mikor megy le a horgász, nem foglalják el a helyét. Egy kivétel azonban van horgászrendünkben e szabály alól: pergetni más horgász helyén is lehet, amennyiben a horgászhely a tó északi: almáskert felőli oldalán van, ahol nincsenek megvásárolt horgászhelyek, azokon ( a déli oldalon) ugyanis már ehhez is szükséges a hely használójának -szándékosan nem tulajdonost írtam, mivel saját horgászhely horgásztelek vásárlása nélkül is jár tagjainknak.  Idén történt létszámunk megduplázódása miatt merülhet fel a létszámsop kérdése, amelyet egyelőre mégsem tervezünk.

Keddi napokon csónakból is lehet mindenféle ragadozó halra pergetve horgászni - akár napijegyes horgászoknak is! Fontos ORSZÁGOS SZABÁLY, hogy a parttól 20 m-ig tilos csónakból horgászni! De e szabály betartásán  kívül is, aki csónakból horgászik, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a többi horgászt ne zavarja!

bunna_istvan_2025.09.27...jpg

2025.09.24.: A Villantó Magazinból ide ollózok egy tájékoztatást megyénk horgászvízeinek idei területi engedély árairól viszonyításképpen. Egy éves területi engedély van, ahol 100 ezer Ft-ba is kerül: régi tag esetén. Új tagnál ez sokkal több, 200 ezer Ft is lehet, de az nincs a táblázatban feltüntetve. Van, ahol a 90 000 Ft-os régi tag mellett szerepel:új tag: 180 000 Ft. 

Van, ahol 55 000 Ft-os területi engedély áráért összesen 20 nemes hal tartható meg. Ugyanott 85 000 Ft-ért 30 db. Nálunk 35 000 Ft-ért 40 db. Súlyra darabszámtól függetlenül 80 kg, de ebbe a súlyba harcsa nem számít bele - a harcsa vélt túlszaporodottsága miatt.

Nálunk 35 000 Ft a felnőtt éves területi engedély. Új belépő esetén 65 500 Ft, ami el sem éri a legtöbb megyei horgászvíz "régi tag" területi engedély árait. Ebben az esetben az olcsó nem a rosszat jelenti, ez honlapunk tartalmából is megállapítható: horgászvízünk tisztasága, a vízutánpótlás, halaink ereje, csodálatossága verhetetlen, egyedülálló. Viszont figyelembe vesszük térségünk anyagi lehetőségeit, egyébként azok a magasnak látszó árak a reálisak. 

Területi engedélyt azt követően lehet váltani, ha van  érvényes horgászkártya (2.200 Ft egyesületünknél meg lehet igényelni és az akkor kapott regisztrációs számmal már kiváltottnak minősíti a HORINFO operációs rendszer a horgászkártyát, amelyet rövidesen postai úton is megkap a horgász Budapestről), van horgászvizsga (díjtalan, egyesületünknél lehet vizsgázni). Továbbá szükséges a területi engedély váltásához állami horgászjegy (6000 Ft - ha valaki nem adja le február 28-ig a fogási naplót - ha üres, akkor is le kell adni, dupla állami horgászjegy árat kell fizetnie!) és  vármegyei szövetségi jegy  (6000 Ft)+ egyesületi tagsági díj, amely nálunk 3500 Ft) Ha valaki bármilyen okból nem vált éves területi engedélyt horgászvízünkre, attól még nem kell "új belépő" engdély árat fizetnie a legközelebbi engedélyváltáskor, ha előző évben, vagy akár több év kihagyás után is, de minden évben fizette a tagdíjat. Ezen kívül a papír alapú fogási napló ára 600 Ft, a digitális fogási napló ingyenes, amel 10 napig offline állapotban is vezethető, tehát nem kell hozzá folyamatos internet kapcsolat!

Mindezt csupán tájékoztatásként írom, nem tagtoborzásként, mivel idén több új belépő tag váltott engedélyt, mint régi tag. Mindez főként azoknak megszívlelendő, akik már itt vannak tagjaink között, de még nincsenek teljesen tisztában horgászvízünk értékeivel, és azzal, hogy mennyire fontos ezen értékek megőrzése, megbecsülése a környezetvédelemtől a halvédelemig.

Egyik alapító tagunk jónéhány évet kihagyott, majd újból visszatért. Beszélgetett a vízparton az újabb tagokkal, és a beszélgetés végén ennyit mondott: "Nem tudjátok, mi van a kezetekben." Gondolom, hogy ezt a horgászvízünk áldásos adottságaira és a más horgászvízeken szerzett tapasztalatokra mondhatta, az azokon állandósuló problémákra: vízutánpótlás nehézsége, nyári meleg miatti halpusztulás - ami itt elképzelhetetlen. Valamint csodálatos, erőtől duzzadó, gyorsan növő  halainkra és mindarra, ami honlapunkon is szerepel, pl. összefoglalva a 103. oldalon, amelyek fényképekkel is alá vannak támasztva.

Akkorára nőtt most már az éves területi engedéllyel rendelkező taglétszámunk, hogy felmerülhet újból a létszámstop bevezetése, mint jónéhány horgászvízen, ahová csak "kihalásos alapon" lehet belépni. Felnőtt napi területi engedély (napijegy) nálunk 6 000 Ft, viszont fontos változás, hogy napijeggyel csak

                  06.00-20.00.

óra között lehet horgászni. Több horgászvízen, elsősorban magántavakon ettől is drágább a napijegy és a kifogott halat nem lehet elvinni, vagy ki kell fizetni, ha el akarja vinni a horgász. Nálunk napi 2 db nemes hal felső méret és súlykorlátozás nélkül megtartható + 5 kg egyéb halfaj.

Számítógépen: Ctrl + billentyűkombinációval a kissé homályos kép olvashatóbbra javítható, okostelefonon még egyszerűbb: a szokásos nagyítás.

2025._eves_megyei_teruleti_engedelyarak_3..png 

2025._eves_megyei_teruleti_engedelyarak_4.png 2025.evi_megyei_teruleti_engeelyarak_5..png

2025.megyei_teruleti_engedelyarak_6..png 

2025.09.20.: Nyilas Rudolf egyesületünk gazdasági vezetője ismét egy szép, élményekkel, eredményekkel teli éjszakát tudhat magáénak. Két 10 pluszos és egy 8 kg-os ponty kifogása óriási horgászélményt jelent. Én már hallottam több népszerű horgászvízről, ahol futószalagon fogják a nagytestű halakat, és hogy a 10 pluszos halakat csak ki kell tekerni, semmilyen ellenállást nem fejtenek ki. Bezzeg nálunk...!!! Sokszor még magam is a 3 kg-os halnak azt hiszem, hogy 10 feletti, pedig fogtam jónéhány olyat is. A 23 kg-os tükrös pedig a vadonatúj 60-as orsómat használhatatlanná tette, összetörte benne  a fogaskerekeket, hiába a bottal fárasztottam, de olyankor az orsó használata nélkül a halat elvesztettem volna. Azóta 80-as orsótól nem vásárolok kisebbet pontyozásra.

nyilas_rudolf_2025.09.20..3_masolata...jpgNyilas Rudolf a nagyobbik torpedóval. Ez az 1962-ben hazánkba került halfaj  nemes halnak számított 2013-ig, a halgazdálkodási (halvédelmi) törvény - 2013. évi. CII.(százkettes) sz. tv. életbelépéséig. Erre készült a miniszteri végrehajtási rendelet:

  • 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet: a rendelet 8. melléklet „Vizeinkben rendszeresen előforduló idegenhonos halfajok” része tartalmazza az amurt, latin nevén Ctenopharyngodon idella.

  • A rendelet végén  a 8. mellékletben táblázatban szerepelnek más idegenhonos fajok (“fekete amur”, “busa”, stb.). A táblázatban be van jelölve, hogy a halfaj csak "idegenhonos", vagy "idegenhonos és inváziós is".

Addig az amur nemes hal, azaz méret és darabkorlátozással védett halfaj volt. Azóta idegenhonos halfajjá lett nyílvánítva, az Országos Horgászrend szerint nincs rá sem méret, sem darabszám korlátozás. Az amur idegenhonos, de nem inváziós (károsnak minősített), mint pl. az ezüstkárász, a törpeharcsa, a busa, vagy a naphal (idegenhonos inváziós halfajok), amely halakat fogás után még a vízbe is tilos visszahelyezni, telepítésük szintén tilos!!! Köztudott dolog, hogy a kárásznak ízletes a húsa, sütve jobb ízű, mint a pontyé, igaz szálkásabb, de a kisebbeket beirdalva a szálkát észre sem lehet venni, mivel teljesen átsül. Élvezetes a horgászata is.

51 évvel ezelőtt, mikor elkezdtem horgászni - előtte 1 évvel a Szolnoki Alcsiszigeti tiszai holtágon oltódtam be, amikor paprikáskenyérrel fogtam az első halamat, egy vörösszárnyú keszeget-, zsebpecával bot nélkül a parttól 1-2 m-re fogtam  kárászokat. A  tenyérnyi már nagynak számított, de nekem óriási horgászélmény volt. Ez volt Nyírbátorban a Papko Rétje. Később rájöttem, hogy bottal eredményesebben lehet a halakat megakasztani. Tulajdonképpen ez szükséges a szabályos horgászkészséghez, amely horgászvizsga kérdés is szokott lenni. Miből áll a horgászkézség? Válasz: bot, horog, zsinór.

A Papok Rétje után a Kotyorra, a Nyírbátor debreceni kijáratánál lévő tóra jártam horgászni -amely sajnos már vagy 30 éve kiszáradt. Volt, mikor legalább 50-en ültük körbe a kb 80 m-es tavacskát. Legtöbbször is tenyeres kárászok jöttek, de azoknak is nagyon örültünk. Akkor egy kb 1 m-es akácfa bottal fenekeztem, még a háncsot is lehúztam róla. Egyszer meginudlt a kapásjelzőm jó félméter magasságig, de nem lett meg. Másodjára ugyanoda dobtam, megint ugyanúgy kapott, de akkor sem lett meg. Harmadjára megint ugyanoda dobtam a bothoz szegelt boltban vásárolt damil tekrcs tartójáról lefejtett zsinórral. A hal kapásakor a bot elejéhez mentem, és a zsinórt fogtam meg, úgy akasztottam: meg lett! Éreztem, hogy jön kifelé. Vagy 5 m-ről úgy láttam, mintha egy nylon zacskót húznék a zsinórt fogva, de nem az volt: óriási meglepetésemre egy 2 kg feletti hatalmasnak számító aranykárász. Aki akkor ott horgászott, legalább 20 ember, mindenki odaszaladt és gyönyörködött benne: felejthetetlen emlék maradt.

Később a Nyírbátori Szénaréten - ami akkor még horgászvíz sem volt, és 1972-ig víz sem volt benne, időszakosan fel-fel töltődött csapadékvízzel -  már fenekező készséggel horgásztam, de akkoriban még kapni sem nagyon lehetett peremfutó orsót (a mai leggyakrabban használt orsók hivatalos elnevezése). Első orsóm egy japán Ryobi 23-as orsó volt, majd a horgászversenyen ifjúsági horgász 1. helyezettjeként nyertem egy szerelékes ládát, amely a felnőtt 2. helyezett kérésére elcseréltem egy Rileh Rex (leginkább Rilex-nek ejtették) orsóra. Nekem ez nagyon jól jött, mivel 1981-ben azért mentem az NDK-ba (Német Demokratikus Köztársaság) 3 hét diák mezőgazdasági munkára, hogy ilyen orsót vegyek, de nem sikerült, pedig még Berlinben is kerestem.

Visszatérve az adott helyzetre: akkor még csak tároló orsóm volt, és lefejtettem az zsinórt az orsóról , majd a zsinórt a bothoz fogva végeztem el a dobást. Ilyenkor nagyon vigyázni kellett, hogy semmi ne akadjon a zsinór útjába, mert az végzetes következménnyel jár: pl. zsinórszakadás, vagy hosszú ideig tartó gubancolás. Lényeg, hogy a jól sikerült dobás után pár percre megindult a kapásjelzőm. Határozott mozdulattal "bevágtam", és súlyos ellenállást éreztem. Bal kezemmel fogtam a zsinórt, úgy húztam kifelé a halat, közben a bottal irányítottam. Kb. 20 m hosszan egy 7-8 m széles helyem volt a fárasztásra, mivel a hal jobbra-balra ment a gyékényfalak között. Ekkor megláttam egymástól fél m-re két hátuszonyt. Gondoltam, ez nagyon nagy hal lehet. Rövid küzdelem után meg lett a "nagy hal", amikor kiderült, hogy az két db 1 kg körüli ezüstkárász volt, amelyek egyszerre kaptak a horogra. Ez nekem akkor óriási horgászélmény volt.

Mindennek ellenére a nagy népszerűségnek örvendő  ezüstkárász inváziós halnak számít. A ponttyal össze ívva az utódok csak kárászok lehetnek. Ezért lehet fogni itt a Milotai Süllős Bányatavon olyan 1 kg-os ezüstkárászt, amelyiknek akkora farka van, mint egy 3 kg-os pontynak.  Ezen kívül a kikelt ikrákat is előszeretettel fogyasztja. Mindezért került az ezüstkárász az inváziós halak listájára: tilos vissza engedni és telepíteni is, telepítését a halgazdálkodási hatóság sem engedélyezheti. Ezért hiába az a véleménye valakinek, hogy pontyot még telepítei se kellene, csak kárászt, ezt semmiképpen nem lehet véghez vinni, még 100 %-os közgyűlési határozat esetén sem, bár a törvényi tiltás miatt ezt szavazásra sem lehet bocsájtani - így csak eljátszottam a gondolattal, de remélem így már többen megértik, hogy miért is nincs nálunk kárász telepítés. Még egyszer rövid válasz erre, hogy azért, mert ez mindegyik horgászvízen tilos.

E rövid kitérő után: 

Egyesületünk élve a szigorítás jogával az amurt, mint kiváló sporthalat már az új besorolás kezdetekor méret és darabkorlátozással védi. Naponta 2 db fogható belőle, legkisebb kifogható (megtartható) mérete 40 cm. Felső méret, vagy súlyhatár nincs. Horgászvízünk adottságai nem teszik indokolttá amur kiszorítását, sőt indokolttá is teszi   a jelenlétét a pár éve a haltelepítéssel horgászvízünkbe került hínármag miatt. Ezért is célszerű a telepített halat a vízparton történő méréssel és nem csúzdával a vízbe helyezni. Persze erre is van ellenérv: törik a hal. Tapasztalat: különösebb sérülés, halpusztulás emiatt nem következett be nálunk és a tagság láthatja mennyi hal került a vízbe. Volt aki azt mondta legutóbbi telepítésünk után,  "ha nem ő teszi vízbe a halat, el sem hitte volna, hogy telepítés volt", mivel nem voltak az ilyenkor várható gyakori kapások.

Aki már találkozott az amurral, tudja, hogy a pontytól sokkal erősebb, harciasabb, és rafináltabb is, az utolsó másodpercig küzd, sokszor a merítőszákot is szétvágja! Jellemző rá, hogy heves akasztás és kirohanás után megindul a horgász felé: azt hiszi, ő nyert. Pedig nem! A haddelhadd, az igazi küzdelem ezután következik! A parttól kb. 15 m-re megbokrosodik + még a parttól 1-2 m-re is ezt teszi: ugyanolyan friss erővel, mint a fárasztás elején. Innen vissza rohan 40-50 m-t is általában. Ha a horgász nem engedi: szakad a zsinór, vagy a hal szája, vagy a horog hajlik ki. Óriási élmény és siker egy ilyen hal kifogása.  nyrudi_2025.09.20..6jpg..jpg

A szép éjszkai teríték: 2 tízpluszos amur és a 8 kg-os ponty. Mielőtt valaki felháborodna, hogy fogott ki egyszerre Rudi 3 halat is, megemlítem, hogy horgászrendünk értelmében napi 2 db nemes halat lehet megtartani. Éjfél után már a következő nap kezdődik, ezért valaki egy éjszakai horgászat után akár 4 db nemeshalat is megtarthat felső méretkorlátozás nélkül, ha az első 2 hal éjfél előtt, a második 2 hal pedig éjfél után került kifogásra. Az Országos Horgászrend egyébként napi 5 db nemeshal kifogását engedélyezi, ezen belül egy halfajból 3 db fogható. Pl. 3 ponty, 2 süllő. De ezt valószínűleg valamennyi vízkezelő horgászegyesület szigorítja, így nálunk napi 2 db nemeshal fogható ki, azaz tartható meg, amelyért nem kell külön fizetni, mint sok más horgászvízen, amelyeken  egyáltalán nem tartható meg hal, vagy ki kell fizetni a kiváltott napijegyen túl, vagy felső méretkorlátozás védi súlyban, vagy cm-ben. Pl. 5 kg. feletti halat vissza kell engedni.

nyrudi_2025.09.20..2jpg_masolata.jpgNyilas Rudi a terítékkel otthon

nyilas_rudolf_2025.09.20..3_masolata.jpg

A nagyobbik amur.

nyrudi_2025.09.20..jpg

A kisebbik amur, amelyet sokan örömmel elfogadnának egy heti mindennapos horgászat eredményeként, de mégtöbben életük nagy halának.

nyilas_rudolf_2025.09.20..6jpg.jpg

Hajnali kép a fogás helyén, a tó keleti, Tiszabecs felőli részén.

nyrudi_2025.09.20..5jpg.jpg

Rudi horgászhelye, ahol látszik hogy jelentősen le van apadva horgászvízünk, de ez színel a Tisza vízszintjével, amely a talaj kavicsos szűrőrendszerén  keresztül táplálja horgászvízünket, és így is meg van 4 m mély. A Tisza és a Milotai Süllősbányató egy nagy közlekedőedényként működik, így horgászvízünk soha nem fog elapadni, és soha nem lesz gondunk a vízutánpótlással sem. Egy ilyen meredek parton plusz nehézségi fokozat a hal fárasztása, szákolása - főleg egyedül.

2025.09.15.: Egyelőre még nem érkeztek képek újabb fogásokról, de az biztos, hogy a hűvösebbre, csapadékosabbra fordult időjárás meghozta a halak kapókedvét. Bár van egy örökérvényű szabály: a horgászatban sohasem lehet biztosra menni, viszont amikor a legkisebb remény sincs egy jó fogásra, akkor történik meg.

Csak, hogy egy példát mondjak: egy forró nyári éjszakán meg sem mozdult a kapásjelzőm. Ezt onnan tudom, hogy én állandóan figyelni szoktam a megvilágított kapásjelzőket és nem arra várok, hogy a hal keltsen fel. Mondják erre, hogy azóta fejlődött a technika. Igen, csakhogy 30 évvel ezelőtt is volt elektromos kapásjelző, de én mindig magamban bíztam. Ugyanis a hal nem mindig akasztja meg magát. Sokszor a kapásjelző rezdüléséből állapítottam meg, hogy másodperceken belül akasztanom kell. Ezután épphogy fel-le ment a kapájelzőm 1-2 cm-re, és akasztottam. Eredmény: 10 kg feletti ponty, vagy amur volt, amely halra egyébként is jellemző az ilyen kapás.

Ha csak nem úgy tesz, mint akkor éjszaka: a kapástalan éjszakában 10 perc lett volna fél 3-ig. Gondoltam, addig várok, nem tovább, utána indulás haza. Oda is tettem mindkét kezem a bothoz, és fél 3-ig várok, addig figyelek, mint a gép. Közben az órámat is néztem: már csak pár másodperc volt fél 3-ig, erre megindult az 1 m-re leengedett kapásjelzőm, de a botom is, épphogy el tudtam kapni, hiába a bot mellett volt a kezem, olyan hirtelen és nagy erejű volt a kapás. Mikor bevágtam, óriási ellánállást éreztem, a fékem visított. Néhány másodperc után azonban a botom megkönnyebbült, semmilyen ellenállást nem éreztem: egy óriási amur benyelte a horgot és a garatfogával elharapta a zsinórt.

Itt jegyzem meg, hogy sok helyen látom az amurt hosszú ú-val írni. Ez így helyes: amur - rövid u-val, még ha hosszan is ejtjük. Pl. az egy-et is 1 gy-vel írjuk, de kettővel ejtjük. Ilyen a magyar nyelv - még ha az amur 1962 óta van csak hazánkban, akkor is.

Rövid kitérő, másik "apró" dolog ezen téren, de mégsem olyan apró, mert lépten-nyomon találkozom vele hivatalos helyen is: a "horgászegyesület" szó leírása. A legtöbb helyen különírva látom, pedig egybe kell írni a magyar nyelv szabályai szerint: a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott AKH (magyar helyesírás szabályai 138. §: 

  • horgászegyesületegybeírjuk, mert az első tag (horgász) főnév, a második tag (egyesület) főnév, és együtt egy állandósult szókapcsolat értelmű összetett szó. A teljes szó 3 tagból áll: horgász + egyesület, és mivel a teljes szó hossza nem lépi át a 6 szótagos határt (hor-gász-egy-e-sü-let = 6 szótag pontosan), ezért nem kell különírni.

  • De pl. tűzoltó-egyesületnél:

  • tűzoltó-egyesület → itt kötőjellel írjuk, mert az első rész (tűzoltó) már maga is összetett szó (tűz + oltó), és így az egész szó három vagy több elemből áll (tűz + oltó + egyesület), ami meghaladja a szótagolási és összetételi határt (AkH. 139. §). 

Tehát helyesen: 

  • horgászegyesület ✅

  • tűzoltó-egyesület ✅ Ez utóbbi legtöbb helyen kettőben van írva, nem kötőjellel, de az is szabályos, ha az érintett egyesület az alapító okiratában így a törvényszéki cégbejegyzésében kettőben van írva, sőt valójában én még nem láttam sehol helyesen kötőjellel leírva ezt a szót, annyira elterejdt a különírás. Ha általánosságban van megemlítve, akkor is kettőben, kötőjel nélkül írják. 

De folytatom a történetem: most nem volt olyan szerencsém, hogy csak billegette a csalit, és le-fel ment 1-2 cm-en a kapásjelzőm, és akasztáskor nem nyeli be a horgot, hogy aztán a garatfogával elnyírja a zsinórt: kajakra elkapta és benyelte, ő nyert. De ez is óriási horgászélmény volt.

Próbáltam valamit kitalálni az amur harapás megelőzésére. A csúszó etetőkosár alá nem előkét kötöttem, hanem kulcskarikát, amelyen előtte átfűztem egy füles horgot, 3 mm szelepgumit tettem ütközőnek. Persze ezt az amur ugyanúgy elharapta, hiszen a zsinórt a horoggal együtt akadálytalanul beszippantotta. Viszont igen eredményes horgászmódszernek bizonyult, mivel a horog így volt a legközelebb az etetőkosárhoz. Ráadásul az a veszély sem fenyegetet, hogy dobáskor az előkére kötött horog körbetekeredjen az etetőkosáron. Főleg, ha még úgy jut a fenékre, hogy a horog a kosár alatt van: a halnak esélye sincs a horgot megtalálni.

Aztán próbáltam "halmozni az élvezeteket" több variáció után hihetetlen, de igaz, ez bizonyult a legeredményesebbnek: a kosár oldalára kötöttem egy horgot, amelyet a zsinórral áthúztam 2-3 borda közt, hogy ne hasson közvetlenül erő a horogra a hal kapásakor, és ne szakadjon el a zsinór. Rendkívül logikátlannak tűnt, hiszen a hal így érzi a kosár ellenállását. Mégis bejött. Talán a hal úgy érzi, neki kell a táplálékot megszerezni-kiszabadítani, és így válik a csali felkínálása természetessé - persze ez csak az én elméletem. De ha így van, ha nem számos esetben ezzel a horoggal fogtam a halat, míg az esélyesebb, a kosár végén csúszó, kulcskarikára szerelt horogra nem volt kapásom. Viszont más alkalmakkor sokszor  arra jöttek és felváltva is mindkettőre: egyszóval nekem bejött ez a technika.

Nyílván a finom kapásokat, amelyeket alig lehet észrevenni az elektromos kapásjelzők mutatják ugyan, de a horgász nem gondol ilyenkor arra, hogy akasztani kellene, hiába egy jó halat foghatott volna, ha azt teszi.

Egyébként a halgazdálkodási törvény (2013.évi CII. törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet 133/2013. (XII.29.) VM (Vidékfejlesztési Minisztérim - most már AM: Agrár Minisztérium) rendelet 21. § (3) értelmében tilos olyan horgászmódszert alkalmazni, amely azon alapszik, hogy a hal saját magát megakasztja.

Most nem leszek túl népszerű, de nekem az a véleményem, hogy a bojlizás is ezen az elven működik: a fenéken lévő ólom a hal kapásakor súlyánál fogva megakasztja a halat. Bár itt az a jogi kiskapu, hogy a hal önszántából vesz fel a csalit, és nem az orvhorgász húzza bele a csampót, azaz az ólomba öntött többágú horgot, de etteől függetlenül az eredmény ugyanaz.

Ilyenkor kelti fel a horgászt a kapásjelző, vagy hagyják abba kis időre a sörözést -bográcsozást a kapás miatt. Ez nem csak nekem a véleményem, a Facebookon is sok ilyen bejegyzés van, de én ezt már akkor így gondoltam, mikor még Facebook sem volt, és nem is alkalmazom ezt a horgászmódszert.

A másik a bojlis horgász fogalma. Az általánosságban értett bojlis horgászat azt jelenti, hogy bojlis módszerrel megfogják a halat, de vissza is engedik. Szándékosan nem "kifogást" írtam, mert ez szaknyelven azt jelenti, hogy a halat a horgász megtartja, azaz méret és darabszám korlátozással védett - más szóval nemes - hal kifogását óra perc, súly szerint rögzíti a fogási naplóba. 

Sajnos a valóságban ez legtöbbször nem kimondottan ezt az életszemléletet jelenti: bojlis módszerrel kifogják a halat, és nem vissza engednek, hanem visznek mindent, ami a csövön kifér.

Több horgászvízen tiltják a bojlizást, pl. a Balatonon pedig az BEHORDÁS (a szerelék-csali, horog etetőhajóval történő bejuttatása) esetén tilos. Nálunk ez a kérdés annyival van rövidre zárva, hogy horgászrendünk 35. pontja értelmében tilos a behordás, kivéve harcsahorgászat során a csalihal bejuttatása esetén.

Egyelőre nem tilos úgy horgászni, hogy ha valakinek be van vetve a bojlis szereléke és pl. attól 5  m-re a bezárt sátorban sörözik, és a hal önakasztása után szól a kapásjelző, hogy jönni kéne - bár ebben nem értem, mi a horgászat. Az ilyen mémeket sem véletlenül találták ki - az élet hozta: 

2025.szept.15..jpg

A kép csak illusztráció és nem a Milotai Süllős Bányatavon készült.

Az is igaz, hogy sokszor éreztem, hogy a szemnek nem tesz jót a folyamatos figyelés, tehát valamennyire érthető a technika kihasználása.

Horgásztam ezért - ha nem is bojlival, de - elektromos kapásjelzővel: vesztettem is el sok halat annak idején, mikor volt időm horgászni. Elég sok időt töltöttem el régebben horgászattal - a pihenés rovására - de nem bántam meg egyetlen erre fordított másodpercet sem, és rövidesen újból "visszatérek", azaz itt vagyok most is, de "csak" az egyesület ügyeivel foglalkozom: horgászvizsga, haltelepítés, ellenőrzési feladatok, honlapszerkesztés és minden olyan tevékenység, ami az egyesület eredményes működését szolgálja.

E néhány gondolat után megemlítem, hogy honlapunk 103. oldalán található Pál Gergő néhány 2024-es fogása, ahol horgászvízünkről és halaink csodálatosságának okairól is ejtek szót. Itt található fényképekkel illusztrálva, hogy egy éjszaka Pál Gergő ifjúsági horgász egy éjszaka 49 kg halat fogott, amely 10-15 pluszos halakból állt össze. Jó, ez nem olyan víz, mint amelyik 30 éve működik, folyamatosan telepítik és egy halat sem szabad elvinni a horgásznak. Szerintem érthető, hogy az olyan vízen nem megy szenzációszámba egy ilyen éjszaka. De itt nálunk meg kell dolgozni a jó fogásokért, igaz a szerencse mindig közbeszólhat, de az elmondható: a befektetett eneregiát valamikor itt is siker koronázza. Tőlem pl. egyszer megkérdezték: "Te mindig fogsz halat?" "Nem, csak, ha lemegyek horgászni." - válaszoltam.

A rövid gondolatmenet után végezetül, kiegészítve az itt leírtakat honlapunk 103. oldaláról (bal oldalt legörgetve, alulról a 3. oldal) Pál Gergő fogásairól egy kép.

2024.08.15.jpg_masolata.jpg

2025.09.11. Csakhogy a mai napra is legyen valami: Makai Géza 12.00. óra körül 2 kapitális halat is fogott fél órán belül. Az egyik 18,7 kg, míg a kisebbik pontosan 14 kg volt.

 nyilas_rudolf_2025.09.11...jpg

Nyilas Rudolf gazdasági vezető a 18,7 kg-os nyúrgával.

makai_geza_2025.09.11..2..jpg

Makai Géza a nagyobbik hallal. Mint elmondta, tegnap akkora halat akasztott, hogy végül nem bírt vele, a hal lett a győztes, hosszú küzdelem után szakított.

makai_geza_2025.09.11...jpg

Makai Géza a kisebbik, 14 kg-os tőponttyal. Mikor fárasztotta mellette állt egy horgásztársunk, aki megállapította, hogy még a bot nyele is hajlott fárasztás közben, olyan erős volt a hal.

Mivel honlapunk látogatói közül nem mindenki ismeri személyesen Makai Gézát, ezért ide írom, hogy közel 2 m magas, így termetéhez viszonyítva szinte eltörpülnek az ekkora halak. Van erre ellen példa is. Annak idején az egyik barátom megkért, hogy 50. születésnapja alkalmából fényképezzem le az általam fogott 16 kg-os tükrössel. Ő átlagos testmagasságú, és így néz ki a fénykép:

14.jpg

makai_geza_2025.09.11.3..jpg

Makai Géza egy korábban fogott tükrössel, amelyen nagyon kevés pikkely található, ezért ezt a fajta tükröst "BŐRPONTY"-nak is hívják, és nagy valószínűséggel most is horgászvizünket gazdagítja.

makai_geza_2025.09.11.3._masolata..jpg

2025.09.11.: Egy nem túl régi fogás: Tóth Bálint tegnapelőtt fogta ezt "szokásos testű és méretű", szintén szokásosan gyönyörű hibátlan testű tőpontyot a Milotai Süllős Bányatavon:

toth_balint_2025.09.10...jpg

Tóth Bálint a gyönyörű tőponttyal. Köszönjük, hogy megosztja velünk fogásait, sajnos sokan nem tesznek így - ilyen-olyan, sajnos néha-néha érthető okból. Pár hónapja ezt a korábban országos rekordlistásnak számító 5,3 kg-os dévért fogta, amely szerepel ezen az oldalon a korábbi fogásoknál: 

2024.10.6..jpg

2025.09.08.: Kabza Ferenc napijegyes horgászként volt nálunk először: megtetszett neki a tó, szép fogásai is voltak, azóta megváltotta az éves "új belépő" területi engedélyt is, ami jelenleg 67 500 Ft. Ez a legtöbb horgászvizen  töredéke az éves területi jegy árának. "Régi tag" éves területi engedély ára 35 000 Ft. Így jövőre már neki is ennyibe kerül, amennyiben a közgyűlés nem változtat az engedély árán.

kabza_ferenc1.jpg

Kabza Ferenc napijegyes horgászként 2025.09.02-án fogta ezt a szép, hibátlan testű 5,2 kg-os tőpontyot. Síma víztükör, csodálatos, vadregényes táj, napsütés és még az sem szemből, hanem hátulról + jó kapások-fogások. A legtöbb horgász ilyenről álmodik.

 kabza_ferenc_2..jpg

Kabza Ferenc 2025.08.30-án fogta ezt az 3,25 kg-os dévérkeszeget, amely igen szép eredménynek számít, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy első próbálkozásra bejött!

2025.09.04.: Még augusztusi fogásainkból szerepeltetünk kettőt, és továbbra is várjuk a szép fogásokról készült képeket, videókat.

nyilas_rudi_2025.augusztus.jpg

Nyilas Rudolf az egyesület gazdasági vezetője számos szép halat fogott már itt, a Milotai Süllős Bányatavon. Volt köztük többek között süllő, harcsa, amur, ponty, mint pl. ez az augusztusban fogott is.

nyilas_rudi_2025._augusztus..jpg

Bojli kellett a termetes jószágnak.

torok_bence_2025.08.30....jpg

Török Bence egy augusztusban fogott szép tőpontyával.

2025.09.01.: mint ahogy korábban ígértük, közzéteszünk itt is néhány képet a ponty telepítés miatt életbe lépett  tilalmi idő után. Éves területi engedéllyel és napi területi engedéllyel (napijeggyel) rendelkező horgászok egyaránt sikerrel jártak, bár a közeledő front és az azt követő időjárás sem kedvezett túlságosan a halak kapókedvének. Így többen fogás nélkül maradtak az első két napon. Volt, aki azt mondta, ha nem saját maga rakta volna bele halat kosárral a vízbe, el sem hitte volna, hogy telepítés volt. Azért volt, mikor ha a halak kapókedvén nem is, de  a vizen sokszor látszott, hogy új állomány érkezett, amely a nagyobbakat is megmozgatta. Csak szombat délelőtt 3 esetben is a nagy testű hal nyerte a küzdelmet, volt aki 2 db. 6 kg-osat fogott, de a legnagyobbat Tóth Bálint tiszabecsi horgász segítette a partra, amely 7 kg feletti volt:

toth_balint_2025.03.30..jpg

Tóth Bálint a 7 kg. feletti tőponttyal. 

 nyilas_adika.png

Nyilas Ádikának is sikerült egy szép pontyot fognia

 

kondor_levente.jpg

Kondor Levente milotai gyermek horgász szintén szép pontyot fogott.

kiss_kaszlo_2025.08.30..jpg

Kiss László magosligeti napijegyes horgász is "megfogta a kettőt", abból itt az első.

mursa_attila_2025.08.30..jpg

Mursa Attilának is sikerült.

torok_bence_2025.08.30..jpg

Török Bence milotai ifjúsági horgász saját fogású, valamint édesapja Török László, és testváre Zsuzsa pontyaival.

torok_zsuzsa_2025.08.30..jpg

Török Zsuzsa ezeket a szebb pontyokat fogta.

bartha_elek.2025.08.30..jpg

Bartha Eleknek is hamar "meg volt a kettő". 

mursa_tamas_2025.08.30..jpg

Mursa Tamásnak is sikerült.

sonkadi.jpg

Egy sonkádi napijegyes fogása.

kolcsei.png

Egy kölcsei napijegyes horgász  fogása.

2025.08.30.: ma reggel 07.00. órától feloldódott a ponty telepítés utáni tilalom. Szép fogások voltak, amelyek egy része Facebook oldalamon képekkel és videókkal megtekinthetők, a képek rövidesen itt is szerepelni fognak.

2025.08.27.: Bár honlapunkon már többször szerepeltettük, hogy milyen feltételekkel lehet nálunk napijeggyel horgászni, és mennyi hal vihető el, milyen korlátozásokkal, most ismételten leírjuk, mivel a sok információ közt így könnyebb megtalálni: Érvényes állami, vagy túrista jeggyel lehet nálunk napijegyet váltani. 06.00-20.00. időtartamban lehet napijeggyel (napi területi engedély) horgászni, éves területi engedéllyel nap 24 órájában. 2 db nemes hal tartható meg felső súlyhatár nélkül. A ponty legkisebb kifogható mérete 35 cm. Ezen kívűl 5 kg. egyéb halfaj is elvihető, amelyekért fizetni nem kell.Felnőtt napijegy ára: 5000 Ft; ifjúsági napijegy: 2500 Ft. Gyermek napijegy nincs. A napijegyesek részére a tó északi (almáskert felőli oldalán) vannak kijelölve horgászhelyek, de amennyiben a foglalt horgászhelyek használói engedélyezik, ott is horgászhatnak a napijegyesek. A napijegy megváltása nélkül nem kezdhető meg a horgászat!  A napijegyet elővételben is meg lehet váltani. Napijegy váltható: Tóth Péter hivatásos halőrnél: 06/20 4726241, és Tiszabecsen az Éva Csemege üzletben tel.: Nyilas Rudolf 06/70 6076956 Sonkád felől haladva a határátkelőhely előtt balra 150 m-re. Nyitva tartás hétfő-szombat: 07.00-18.00. VASÁRNAP is nyitva! 07.00-12.00. Horgászeszközök, csalik, etetőanyagok is kaphatók az üzletben! + Bunna Istvánnénál: 06/30 4066569.

2025.08.26.:A mai napon 5,05 mázsa, azaz 505 kg. III. nyaras pontyot telepítettünk a Milotai Sűllős Bányatóba kb. 2 kg átlagsúlyban. Volt köztük: nyúrga ponty, tőponty, tükörponty, spanyol pikkelyes  tükrös, de volt ugyanilyen nyúrgában is, amely a pontyok közül a legerősebb: pokolian erős. A telepítés után általános horgászati tilalom lépett életbe, amely 2025. augusztus 30. SZOMBAT reggel 07.00. óráig tart. Ezt követően várjuk a napijegyes horgászokat is. A napijegy váltáshoz állami, vagy túrista horgászjegy szükséges, és 06.00-20.00. időben lehet vele horgászni. Rövidesen képeket is szerepeltetni fogunk, de a képek és videók már  most megtekinthetők a Facebook oldalamon. 

2025.08.22.: 2025.08.26. kedd 12.00. órakor 5 mázsa III. nyaras ponty telepítését végezzük a Milotai Süllős Bányatavon. Kérjük a tagságot, aki tud vegyen részt a telepítésen: mérleglés, stb. Telepítés helye: a tó Tiszabecs felőli vége az almáskert felől (a tó ÉK-i vége).

Az esetleges változásokat honlapunkon szerepeltetni fogjuk: pl. érkezés időpontja, valamint az érdeklődők számára folyamatosan tájékoztatást adunk. Aki tud legyen ott a jelzett időpont előtt, mivel a hal forgalom, stb miatt hamarabb is megérkezhet. Tel.: Tóth Péter hivatásos halőr: 06/20 4726241

2025.08.08.: Filep István és Bartha József tiszabecsi horgászok ma délután 3 órakor kuttyogtatás közben pergetve, 11 kg-os harcsát fogtak a Milotai Süllős Bányatavon. A harcsa Filep István pergetve vontatott műcsaliját kapta el. A horgász elmondta, hogy néhány perccel azelőtt a halradar egy olyan óriás tesű harcsát észlelt, amely biztosan nem lett volna meg, mivel a hal legalább 1 mázsa volt, amelyet nem tudtak volna legyőzni - persze ez nem olyan biztos. Minden esetre Filep Istvánnak volt viszonyítási alapja, mivel 2017. júliusában itt a Milotai Süllős Bányatavon egy 50 kg-os harcsát sikerült óriási küzdelem árán segítséggel fognia. Képeink végén ez a fogás is szerepelni fog.

filep_istvan2.jpg

Filep István a kifogott harcsával.

filep_istvan3.jpg

 filep_istvan.jpg

filep_istvan1.jpg

Filep István a 2017. júliusában kifogott 50 kg-os harcsával:

filep_istvan4.jpg

filep_istvan5.jpg

filep_istvan6.jpg

Bartha József, aki a Tiszán több, 20 kg feletti harcsát is fogott, most a kuttyogtatással csalogatta a közelükbe a képen látható, valamint a képen nem, csak a halradaron látott óriás harcsát is.

2025.07.21.: Pál Gergő 17 éves tiszabecsi ifjúsági horgász 2025. július 17-én ismét ellátogatott a Milotai Süllős Bányatóra, és "szűk 30 óra alatt" két különböző, egymástól 300 m-re lévő helyen 53,7 kg halat fogott, amelyek közt volt egy 13,4 kg-os tükrös és egy 11,2 kg-os "fekete" tőponty is. A feketés szín arról árulkodik, hogy az utóbbi időben a hal tartósan a mélyebb részeken, a fenék közelében tartózkodott, és színe ehhez a környezethez alkalmazkodott. Az apróbbak 4-5 kg-osak voltak. Ez idő alatt Gergő 4 db., bármekkora nagyságú halat térítés nélkül meg tarthatott, haza vihetett volna, de valamennyit visszaengedte. A horgászat előtt szemrevételezte a terepet, közben villantóval dobott néhányat, és akkor egy csukát fogott. Nálunk a szakirodalomban leírtakkal ellentétben a csuka és a süllő megfér egymás mellett, ami talán a víz mélységének, a halak bő mozgásterének köszönhető.  

palg2025jul.jpg

 13,4 kg-os tükrös.

palg2025jul..jpg

 11,2 kg-os "fekete" tőponty. 

 palgergo3.jpg

Az apróbbak 4-5 kg-osak voltak. Magas hátú tőponty.

palgergo4.jpg

 Itt egy duci ötös, kissé világosabb, mint az előző.

palgergo7.jpg

A horog által ütött sebet Gergő lefertőtlenítette a hal kifogása után, majd vissza adta az életét is. 

palgergo5.jpg

 Jött azért amur is!

palgergo6.jpg

 Éjszakai vendég egy tőponty személyében. 

palgergo8.jpg

A horgászat előtti napon Gergő szemrevételezte a terepet, de nem volt még ideje neki ülni a pontyozásnak, így dobott néhányat villantóval, és rövidesen rá is rabolt ez a csuka, aki jelenleg is a tó lakója.

2025.07.12. Óriási öröm, örök emlék egy ilyen hal kifogása egy gyermek számára:

bunna_istvan.jpg

Bunna István 11 éves gyermekhorgász 2025.07.11-én fogta ezt a gyönyörű tőpontyot a Mi



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 92
Tegnapi: 258
Heti: 911
Havi: 4 716
Össz.: 359 175

Látogatottság növelés
Oldal: Aktualitások (horgászvizsga, haltelepítés, a Covid helyzet miatti eljárásrendi tájékoztatások, stb.)
A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA - © 2008 - 2025 - mlotahorg.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »