A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 90 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

A TÓ AJÁNDÉKA II.

A virágfelhő és persze még nagyon ok más ok miatt is (időjárás, frontok, stb.) sokszor nehéz a halakat horogra csalni, de hát én azt hiszem, a horgászatnak az a lényege, hogy az ember túljárjon a hal eszén. Napsütéses, szélcsendes nyári meleg időben a magas partról lehet látni, hogy terítve van a víz méteres nagyságú halakkal, de többen láttak már 2 m-es harcsákat is sütkérezni. Ilyenkor persze, különösen a pontyok esetében a legkülönbözőbb horgászrafinériák is csődöt mondanak. Dobálhatnak elé, mellé bármilyen csalit, hozzá sem nyúl, a horgász meg csak eszi a kefét.

Na, ezért nem zavar engem, ha nem látom, hogy itt vannak a halak, nekem elég, ha tudok róluk, módszerem is inkább fenekező, amit már többször ismertettem. Annyit jegyeznék meg, hogy az előző esetnél a viharos idő miatt elengedhetetlenül fontos, hogy etetőkosarunk súlyozott legyen (állóvízre a 30 gr-os a legtökéletesebb), mert a szél miatt (ebből adódóana víz is áramlik)  még az etetőanyaggal megtömött kosarunk sem maradna meg egy helyben.

Másik, ami az előző fogáshoz kapcsolódik, és rengeteg hal életét megkíméltem, hogy eddig nem írtam le, egy olyan módszer, ami teljesen logikátlan, de mégis hihetetlenül eredményes. Egy korábbi írásomban említettem, hogy több horgász panaszkodott, hogy határozott kapás után jól vágtak be, meg is akadt a hal, de pár másodperc után elvesztették. A szerelék vizsgálatakor, pedig megállapították, hogy a horgon lévő csali sértetlen, még a horog hegye sincs kint. Nekem is sikerült így járnom, és erre csak az lehet a magyarázat, hogy a halak az etetőkosarat vették fel, és azzal iramodtak meg, így jelentkezett a kapás. Már láttam olyan, boltban is kapható horgászkészséget, ami műanyag etetőkosárból és rajta lévő horgokból áll.Van aki ezt orosz rulettnak, és van aki bogáncsnak hívja, mert fenekezéshez viszonylag  pici, kb.10-es horgokat felcsalizva bele kellett tömni az etetőanyagba. Annak idején próbáltam ezt a módszert úgy, hogy kosaramra kötöttem olyan horgot, de nem járt eredménnyel.

Most megint megpróbáltam, de nem beletömtem a kosárba, hanem mellé tettem úgy, hogy a horog teste éppen kint legyen a kosárból.Átgondoltam, érdemes-e így próbálkozni, hiszen a kosár végén lévő horgom szinte ellenállás nélkül viszi a hal, míg ahhoz, hogy ezt felvegye az egész kosarat kell neki húzni. Ha belegondolok, hogy micsoda finomított módszerek vannak pontyra pl. úszós horgászatnál  szupervékony zsinórok, szuperérzékeny súlyozás,  felfektetős, feltolós úszók, stb., hogy a hal minél kevesebb ellenállást érezzen, akkor az ötletemet alapból még kipróbálásra sem lehetne érdemesnek tartani. Az is ez ellen szólt, hogy a látszólag kis ellenállás tűrő, forrasztott kosárra kötöm a horgot, és egy esetleges akasztás esetén is a hal ereje kiszakítja a drótot az ólomból, és elvesztem a halat. Gondoltam, rákötöm a kosár tengelyére, így legfeljebb a kosár megy tönkre, mire kiveszem a halat, és akkor az 1 hal, 1 kosár elmélet jön be. De végül mégis a drótra kötöttem kb, 3-4 cm-es lógást engedve, és ezt fűztem át úgy, hogy a horog a szemben lévő drótszálnál jöjjön ki, így nem szét, hanem össze húzza a hal ereje a kosarat. Elméletem később beigazolódott, mert kb. 40 pontyot fogtam így, beleértve a fent leírt gyönyörű példányt is, mégsem kellett az etetőkosarat kicserélni!

Visszatérve az első kísérletre: volt is rá kapásom, de eredménytelen volt a bevágás. A szerelésem végén lévő horgon a csali sértetlen volt, míg erről a horogról hiányzott: tehát erre volt a kapás! Ekkor a kis horgot 2. sz. horogra cseréltem. Bedobást követően 5-6 perc múlva erőteljes kapásom volt: egy 3 kg-os nyurga volt a tettes, és a kísérleti horgomra kapott!

Innentől kezdve így horgásztam: egy horog a kosár végén kulcskarikán, egy horog a kosárra kötve. A két horgot kb. fele-fele arányban vették fel a pontyok, de volt időszak, hogy csak az oldalsót kapták. Mi ennek a magyarázata, azt nem tudom, de látszólag nem logikus, mindössze eredményes. Előnye még ennek  a módszernek, hogy a horgász egyszerre két legbiztosabbnak gondolt csalit is használhat a kosár mellett. Lehetne még úgy „halmozni az élvezeteket”, hogy két horgot is kötünk a kosárra, de a mi vizünkön az már szabálytalan lenne, mivel botonként csak két horog engedélyezett. Egyébként nemcsak a kosarak bírták a gyűrődést, hanem a rájuk kötött damilok is. Hiába kapták a sok igénybevételt, még cserélni sem kellett azokat, feltehetően a főzsinór olyan szerepet is játszott fárasztáskor, mint a gumizás a spiccboton: levezette a hirtelen fellépő erőt.

A szeptember 12-i eset után két nappal ismét szerencsét próbáltam. Ugyanúgy, sötétedés előtt mentem le. Alighogy „becuccoltam”, már jött is a kapás: minden előzmény nélkül megindult felfelé a kapásjelzőm. Egyenletes és lendületes húzás volt, élvezetes volt szemmel követni a másfél méterre leengedett kapásjelzőt. Mikor már 1 métert ment,  határozottan bevágtam. A bevágást erős ellenállás, de kissé szokatlan, egyenletes és lomha húzás követte. Az ugrott be, lehet, hogy harcsa vette fel a kukoricát, mert fogtak itt már pár éve így 15 kg-osat. Továbbra is éreztem a lomha, ráadásul lefelé törő húzást, és egy pillanatra sem engedtem a zsinórt meglazulni. Látszott, hogy ez nem egy szokványos eset, a legóvatosabban, de mégis a leggyorsabban kellett csinálni mindent. A zsinórt feszesen tartva, de nem erőltetve nyertem a távolságot. Elértem a kritikus 15 m. távolságot, már voltak pontyra utaló oldalazó mozgások, de a halam még mindig nem akarta magát feladni. Ilyenkor általában engedek egy kirohanást, hogy utána könnyebben megadásra kényszerítsem a halat, de most éreztem, hogy nem szabad engedni, hanem tartani kell feszesen. Már gyengült a húzás ereje, de még mindig lefelé tartott, viszont folyamatosan tudtam csökkenteni a távolságot. Halam már szákolható közelségben volt, éreztem is, hogy sokat gyengült, de még mindig nem adta fel magát. Próbáltam emelni, jött is, de most sem feküdt fel, csak a farkával csapdosta a vizet és úgy láttam, mintha fejen állna. Gondoltam, ezt jó lenne minél előbb megszákolni, mert mindjárt nem fogom látni sehogysem. Nyúltam is gyorsan a merítőszákért, és a halam ahogy körözgetett, egy ponton megtartottam, és a szákkal jó mélyen alámerítettem. A szákolás így is eredményes volt, és nem hittem a szememnek: hajszálpontosan ugyanolyan tőpontyot fogtam, mint amilyet két nappal azelőtt visszaengedtem, ráadásul a horog nem a hal szájában, hanem a farok alatti uszonyában volt! Akkor döbbentem meg igazán, amikor egy ujjal épphogy csak megnyomtam a horgot, és az szépen kicsúszott az uszonyból. Ennyi kellett volna, hogy elveszítsem, de úgy látszik a Tó mégis nekem akarta adni ezt a csodálatos, különlegesen szép, és egészséges halat, hiába engedtem két napja szabadon: a Tó visszaadta. Ezek után elfogadtam: lefényképeztem, megmértem annak módja szerint, 14,4 kg-os volt.

Már régen gondoltam rá, hogy a fogásaimról rövid kis írásokat készítek csak úgy magamnak, mert sokszor olyan hihetetlen dolgok történnek az emberrel a valóságban, amelyeket még kitalálni sem tudna.  Azt hiszem, az itt leírt két fogás egy története is ezek közé tartozik.

 37.jpg

Igen, Ő volt: A TÓ AJÁNDÉKA!





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 54
Tegnapi: 83
Heti: 54
Havi: 1 374
Össz.: 175 137

Látogatottság növelés
Oldal: A Tó ajándéka II. (Horgásztörténet)
A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA - © 2008 - 2017 - mlotahorg.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: amur garatfoga - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »