A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 90 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

FRISS FOGÁSOK TELEPÍTÉS UTÁN II.

109.jpg

Fóri Sándor milotai horgász örül egy ilyen szemrevaló dévérnek is, amihez fogott még egy szép bodorkát. Mindkét hal most is vígan uszkál a Milotai Süllős Bányatóban, mivel Sanyi barátunk legtöbbször visszaengedi az általa kifogott halakat. Mint elmondta, élete  legszebb horgászélménye volt, mikor tavaly tavasszal ugyenezen a helyen egy nappali horgászat alkalmával úszós készséggel 25 db pontyot fogott, volt köztük egy 4 kg-os nyúrga, és egy 6 kg-os tőponty is! Persze ezzel nem követett el semmilyen szabálysértést, mert a fogás után minden halat azonnal visszaengedett.

 108.jpg

Kondor Tamás (balra) milotai horgász csak nézelődni jött le, de  Nyilas Bertalannal és a velem  való beszélgetés után hazaszaladt a felszereléséért, és ő is nekilátott.

2011.03.31: az idő javulásával és a víz melegedésével egyre inkább beindultak a halak. Többen már korán reggel hamar "megfogták a kettőt", de akik napközben lejöttek, nekik is sikerült.

  2011.03.31_001.jpg

Képünkön egy lelkes csapat, akik a horgászat megkezdése után pár perccel már ezekkel a pontyokkal büszkélkedhettek. A kapás miatt nem tudott mindenki a fényképezőgép előtt pózolni.

Tőlük is szerencsésebb volt a milotai-tiszabecsi Balogh Attila, aki 1 órán belül 3 pontyot fogott, melyeket a fogás után vissza is engedett.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a hideg víz miatt inkább a napsütötte, sekélyebb részeken eredményes a horgászat, de minden horgásznak meg van a lehetősége ilyen helyet keresni, mert több, napijegyesek részére fenntartott helyen is "mennek" most jobban a halak.

De a Tó minden részén foghatóak már, így akik nem szoktak "vándorolni", azok is eredményesek lehettek. Példa erre bal oldali szomszédom, ezen oldalunk első képén szereplő milotai Fóri Sándor, aki hozzám hasonlóan megfogta idei első pontyát. Mindkét hal vissza lett engedve. 2011.03.31_004.jpg

 

 2011.03.31_003.jpg

Íme a kilátás a tó egyik eredményes, Tiszabecs felőli részéből, ahol nincs foglalt hely, bárki horgászhat, aki területi engedéllyel rendelkezik, vagy napijegyet vált. A Tiszabecs-Milota közti műúton a Milota előtt kb. 200 m-re lévő földút egyenesen idevezet (lásd 5. menüpont: "Megközelíthetőség").





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 90
Tegnapi: 105
Heti: 337
Havi: 2 077
Össz.: 179 922

Látogatottság növelés
Oldal: Friss fogások telepítés után II.
A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA - © 2008 - 2017 - mlotahorg.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: halltelepites tisza - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »