TALÁLKOZÁS AZ AMURRAL

                               (HORGÁSZTÖRTÉNET)

2006.07.18.22.50-kor sokat sejttetően megmozdult a kapásjelzőm karikám, és mivel pár perccel azelőtt úgy láttam, mintha amúrok hancúroztak volna a vízen, nem is vártam sokáig a bevágással. Ennek két veszélye volt, az egyik, ha túl korán akasztok, nincs meg a hal, a másik, mint az amurról köztudott, mélyen benyeli a csalit, és a garat fogával, vagy a kopoltyúin lévő szűrő fogakkal könnyedén elnyisszantja a zsinóromat. Laikusok azt szokták mondani, hogy az amur "nem tudja elharapni" a zsinórt, mivel ők úgy képzelik el a harapást, hogy azt csak olyan foggal rendelkező halak tudják megtenni, mint a csuka.Sokan tapasztalták már, hogy az üresnek hitt bevágás eredménye az azonnal elharapott zsinór, vagy az akasztás után torpedóként közlekedő jószág egyszer csak lemarad, mert elharapta a zsinórt.

Bevágás után először nem éreztem semmit, de ismerve az amur szokását, gyorsan elkezdtem a zsinórt csévélni. Ez a tippem is bejött: az amur felém úszott az akasztás után, de rövidesen rájött, hogy valami nem stimmel, és rakétaként elindult az ellenkező irányba. Csak a jól beállított fékemnek köszönhettem, hogy ekkor nem vesztettem el, akkora vehemenciával rohant ki. Szerencsére számomra jó irányba rohant, így tudtam neki engedni. Le is vitt vagy60 m. zsinórt, pedig a fékem is dolgozott közben. Ezután vissza vettem a távolságból, majd- bár ez még csak feltételezés volt részemről – az amur több kirohanást végzett, így ment ezez hosszú perceken keresztül, de lényegében csökkent köztünk a távolság és fáradtunk is mindketten elég rendesen. A magas vízszint miatt még nem mehettem a stégemre, ahonnan nagyobb biztonsággal fáraszthattam volna, és erősen féltem attól, hogy egyszerűen nekiszalada partnak a halam, és nem tudom megtartani. Ezért egy pillanatra a bot végére világítottam,   hogy lássam a zsinór irányát, és ebből tudjam, mennyire kell szorítani a halat.

A várthatás nem maradt el: a tőlem kb. 25 m-re lévő hal nyílként indult el: újabb 30 m. zsinór, és ráadásul a parttól kb. 15 m-re volt. Nem volt mese: vagy erőltetem, vagy elvesztem. Na gondoltam, legalább az új DAM 165-ös orsóm  levizsgázik. Éreztem, hogy rohamosan nyerem a métereket, a hal is irányt változtatott, lehet a ráható erő ellen így akart védekezni, a lényeg az hogy most már szinte ideális helyen, tőlem kb. 20 m-re, majdnem velem szemben volt a hal. Most már csak a bal oldali akadóra, a tőlem jobb oldalra, még vízalatt lévő stégemre, a mellette lévő nagy bokorra, és a bevetett süllőző szerelékemre kellett vigyázni, mert bármelyikbe belemegy, érzékeny búcsút vehetek a halamtól. Úgyhogy, ha az amurom beszélni tudott volna, akkor sem mondhatta volna, hogy nem volt semmi esélye. A hold ekkor még nem jött fel, csak árnyékokat lehetett látni, az pedig teljesen végzetes hiba lett volna, ha bekapcsolom a lámpát. De aki szeret 2 kg-os ponttyal fél óráig birkózni szákolja meg lámpafénynél, fog sikerülni: a birkózás. A fenti okok miatt érzékeimre támaszkodva folytattam a fárasztást, és újabb hosszú percek teltek el, mikor már egy hosszú csíkot láttam tőlem 5-6 m-re a vízen árnyékként tekergőzni: ez volt az amurom  háta. Most kapok szívinfarktust, ha a horgom a szájából kiakad, vagy elszakad a 0.30-as zsinórom. Tudtam, hogy a halat ki kell fárasztani, nem szabad ilyenkor sem kapkodni, de azt is, hogy nem szabad totojázni sem: az első szákolásra alkalmas pillanatban szákolni kell, mert lehet, hogy második már nem lesz! Csak mikor az ütött-kopott, több nagy haltól megviselt, inkább már csak kabalaként megtartott szákomat a kezembe vettem, akkor döntöttem, úgy, hogy még nem szákolok, 40 cm-es háromszögű szákom nevetséges látvány volt a küzdő hosszú test mellett.

Arra gondoltam, hogy kézzel kellene kivenni, mert tettem már így több 10 kg. feletti ponttyal, és 15 kg-os harcsával is, de az amur különleges hal: soha nem adja fel, így  ez emiatt elég kockázatos lett volna.

Kb. 15 percig harcoltunk egymástól 3-6 m-re, míg eljött a pillanat: a hosszú test felfeküdt a víz színére, és a feje felől megmerítettem, szákom  megnyúllott hálójába meghajolva éppen belefért. A hal ekkor már csapott egy nagyot, újból szerette volna folytatni a küzdelmet. A zsinórom is elszakadt. A botom ekkor ledobtam, felül összefogtam a szákot, alul pedig fogtam a halat, és „el a kaputól” címszóval felvittem a hatalmas halat a meredek partról az útra. Ott csodáltam meg először a gyönyörű amurt, horgom a szája alsó részében volt, éppen középen beakadva, de már ki volt hajolva, és a horgon lévő kulcskarika is használhatatlanná vált.

Az órámra néztem: 40 percig fárasztottam.Felszerelésem egyébként fenekező: 0.30-as zsinór, egyetlen 2. sz. füles horog kulcskarikán, csúszó etetőkosár. Halam hossza 89 cm., súlya 15 kg. volt. Másnap vettem egy új, méretes szákot.  

 

 Az amur garatfoga (lent;hasonló nagyságú pontyénak a 3x-a) és egyik oldali kopoltyúján lévő veszélyes fogak, melyek nem kegyelmeznek a zsinórnak, ha sikerül az amurnak úgy megráznia magát, hogy hozzáérjen! Ugyanez másik állásból, ahol mégjobban látszanak a szőrő fog éles recéi: "Kapitális amurok" oldal

 

 

Oldal: Találkozás az amurral (Horgásztörténet)
A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA - © 2008 - 2024 - mlotahorg.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat