A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 90 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

KAPITÁLIS AMURJAINK

Sok hatalmas amur van horgászvizünkben. Ha sikerül is őket kapásra bírni, a legtöbb esetben elharapják a zsinórt. Az elharapás ellenszere az úszós (többnyire felfektetős, és már a felfektetés pillanatában akasztani kell, egyébként: késő) , partközeli horgászat, a kapásra történő rábírásé pedig az, hogy ez finom szerelékkel történjen (0.20-as körüli zsinór- a fonottat megérzik, és kb. 14-es horog . Ennek persze az a nagy veszélye, hogy sikeres megakasztás esetén is könnyen elveszíthetjük a halat. Volt rá eset, hogy a lenti képen szereplő magosligeti ifj. Lukács Pál mellett 1,5 óráig álltam éjszaka, miközben a fenti módon összeállított szerelékével fárasztotta az amurt. Volt, hogy közben a 100 m-re lévő túlpartról kellett az amurt visszahúzni. Tippem lett volna, hogy mit kellene vele csinálni, de inkább nem szóltam bele a fárasztásba, mert ha elmegy a hal, az a kibic lelkén szárad. Varga Guszti bácsi horgászbarátom is ott volt a fárasztáskor, aki elmondta, hogy még az ugyanennyi ideig tartott, majd a pici horgot eltörve az amur győzelmével ért véget.Több ehhez hasonló idejű fárasztás is történt másokkal is. Volt, amikor a hal már szákolás közeli helyzetben is volt - mindez a déli órákban -, amit többen is láttak, és az amurt legalább 25-30 kg-osra becsülték, azonban szakítás, vagy harapás lett a vége.

Ezen a képen ifj. Lukács Pál látható a "kapitális fogások"-nál már bemutatott 20 kg-os amurral.

39.jpg

41.jpg

Ez egy 15 kg-os amur. Találkozás az amurral c. oldalon szerepel, azzal a fotóval, amely  még az akkori éjszaka hevületében készült. Ezen a képen pedig  látható, hogy a magas vízszint miatt nekem kevés mozgási lehetőségem, az amurnak pedig kiváló menekülési esélyei voltak. A másik irányban víz alatt lévő stégem, és a még attól is beljebb vízbenyúló fűzfabokor nem is látszik. A szákolást is csak ott lehetett megejteni, ami szó szerint "meredek helyzet" volt. Itt, mint leírásomból is kiderül, fenekező módszerrel történt a fogás, de ebben az esetben, "tudni kell", mi kap a horogra, mivel ha "pontyos" kivárást alkalmazunk, 100%, hogy az amur harapni fog. Tiszai amurozók mondják, hogy ott nem harpja el a zsinórt az amur, ezért lehet, hogy sok olvasónknak ez furcsa, de tény, hogy nálunk ez így működik, ami talán amurjaink erejének, vehemenciájnak köszönhető. Volt rá eset, hogy éjszakai horgászatom során elhatároztam, hogy még várok 10 percet, azaz 02.30-kor kezdek összepakolni, de addig "figyelek, mint a gép". Mégis pár perc múlva az 1m-re leengedett kapásjelzőm felvágódott (azóta engedem még ettől is lejjebb), és még a botom is alig bírtam elkapni, mert a vízbe repült volna. Kb. 15 másodpercig éreztem, hogy  egy rendkívül erős hal van a vonal másik végén, majd megkönnyebült a zsinórom, az amur harapott. Ez 8 éve történt, és ez az amur még nagy valószínűséggel még mindig  a Süllős Tó lakója.

43.jpg

Ez  a 12 kg-os amur is maximálisan megdobogtatja a horgászszívet, itt is kapaszkodnom kellett rendesen, hogy ne ő kerekedjen felül.

71.jpg

A "Találkozás az amurral" oldalon szereplő amur fogak másik nézetből készült képe, mely magáért beszél.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 91
Tegnapi: 105
Heti: 338
Havi: 2 078
Össz.: 179 923

Látogatottság növelés
Oldal: Kapitális amurjaink
A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA - © 2008 - 2017 - mlotahorg.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: halltelepites tisza - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »