A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 90 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

HARCSÁINK 

Eddig még csak ez a  19,5 kg-os harcsa lett kifogva  2000-ben  a nagyok közül. Ezt Török Géza egyesületünk egykori halőre fogta május 17-én a déli órákban. A part közelében úszós készségre kapott, mely csontival volt felcsalizva. 3.jpg

Ez volt az egyetlen nagyobb harcsa, ami eddig kifogásra került. Sokszor akasztottak meg már nagy harcsát pergetve és más módszerekkel is, de mindig a harcsa győzött. Volt rá eset 2001-ben, hogy egész éjszaka csónakból fárasztották a harcsát (az igaz, hogy 0,25-ös monofil zsinórral), és reggel akadt le a horogról úgy, hogy nem is sikerült még meglátni sem! 

27.jpg

A felső képen egy 8 kg-os harcsa látható, még 2002-ben fogtam rapalával, az alsón Őri Krisztián magosligeti horgász tart kezében egy harcsakölyköt. Krisztián a kitartó harcsahorgászok közé tartozik, ha ideje engedi neki ül, és egész éjszaka próbálja Kovács Sándor barátunkkal együtt. A két bottal történő behúzós módszert tartják nyerőnek. Akasztották meg már többször nagy harcsát, de a harcsa mindig erősebbnek bizonyult. Mostmár átváltottak egyágúról háromágú erősebb horgokra, és mégerősebb botokra bízva abban, hogy a következő találkozáskor ők győznek.

28.jpg

Az ehhez hasonló harcsákból minden évben 5-6 db kerül kifogásra + a kissebbekből:2-3-4 kg-osokból is, ami azt jelzi, hogy a harcsa nálunk jó szaporodik.Ezért egyre többen próbálkoznak a harcsa horgászatával is, megcélozva a nagy harcsák kifogását, amelyeket, ha másképp nem megy lehalászás útján fogjuk megritkítani, mivel sokak véleménye szeint hatalmas károkat tudnak okozni a tó hal állományában pusztán azzal, hogy táplálkoznak! 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 45
Tegnapi: 18
Heti: 372
Havi: 1 354
Össz.: 181 834

Látogatottság növelés
Oldal: Harcsáink
A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA - © 2008 - 2017 - mlotahorg.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: halltelepites tisza - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »